Rólunk

Családi napközink Nemesvámos szívében a kis patak mellett várja mindazokat a kisgyermekeket, akik szerető pedagógusok segítségével egy kedves, biztonságos környezetben, játszópajtik társaságában szeretnék felfedezni izgalmas világunkat.


Rólunk mondták

Drága és csodálatos FunnyKids Team!
Ím, ezennel szeretnénk megteremteni a vendégkönyv hagyományát,
Ezért fogadjátok el a szülők szívből jövő adományát.
Ez a könyv arra hivatott,
hogy emlékként őrizzen néhány iratot (amit kezünk belefirkantott),
és a fotókat, amiket minden anyuka előhívatott.
Nem tudunk nem sírni, amikor átadjuk e sorokat,
Ha szabad, röviden elsorolnánk az okokat:
Többen már akkor tudtuk, hogy ez a bölcsi lenne a legmegfelelőbb nekünk,
amikor még csak babaklubba vittük hozzátok gyermekünk.
A családlátogatás során biztosan éreztétek,
hogy első pillanattól bizalmunkat élveztétek.
Nem kérdés, hogy a beszoktatás hogy sikerült,
hisz rögtön aznap kiderült, hogy kicsinyeink arca joggal derült.
Ügyesek voltak, és boldogan meséltek arról,
amit általatok felfedeztek, megéltek akkor.
Azóta is hálásak vagyunk nektek minden nap,
amiért töretlenül nyújtjátok a maximálisat.
És tudjátok mi különbözteti meg a tökéleteset a jótól?
A szív, meg a lélek!
Amivel gyermekeinket gyermekeitekként szerettétek!

Megkérdeztétek az elején, hogy mi fontos nekünk,
és mi azt írtuk, hogy mindig legyen, aki megöleli picinyke gyermekünk.
Láttuk rajtuk, hogy szeretetből nincs hiány,
ha reggelente indulni kellett, csak azt mondták IRÁNY!
Mindent megadtatok nekik, ami egy igazi anyától telik:
vigaszt, gondoskodást, odafigyelést napestig.
Tanultak sok mondókát és dalt, megszerzett tudásuk az ovi végéig kitart.
Hallhattak számtalan varázslatos mesét és lebilincselő élőzenét.
Kaptak tengernyi ölelést; kacagásuk hangja messzire elért!
Jól esett nekik az ünneplés, a megértés és a puszival ébredés.
Higgyétek el, számukra ez a paradicsom, maga
Legyen erre bizonyíték hálás szívünk szava.
Kívánjuk, hogy legyetek továbbra is amilyenek vagytok:
a napi gondok ellenére is erősek, vidámak, igazi jó arcok.
Maradjatok mindig fittek és élettel teliek
türelmesek, kitartóak, töretlenül lelkesek,
munkában és magánéletben mosolygósak és kedvesek.
Egy utolsó hatalmas elismerés és köszönet nektek
Amiért kísértétek, féltettétek, vigyáztátok gyermekeinket.
Igazán örülünk, hogy megismerhettünk benneteket!
Zsuzska, Dodó anyukája


Hihetetlen az a szeretet, amivel körülvettétek Bencét, és az összes gyereket, akik hozzátok járnak a bölcsibe. ... Bence imádott hozzátok járni. Sokszor úgy tudtam csak ágyba rakni este, hogy ígértem, ha gyorsan, ügyesen alszik, hamarabb mehet vissza hozzátok. Hétvégén is mindig menni akart....
Ilona, Ben anyukája


Hihetetlen, hogy még három hónapja sincs, hogy először átléptük a bölcsi kapuját (különösen anya aggódott, hogy viselik majd a törpék), s most úgy tűnik, mintha réges régen hozzátok járnánk. ...mikor megbetegedtek a gyerekek, szomorúak voltak, hogy otthon kellett maradni. Gyakran már 7 óra előtt teljes menetfelszerelésben ott ültünk a lépcsőn, és vártuk, hogy indulhassunk hozzátok. Előfordult, hogy pár kört tettünk a faluban, mert különben túl korán érkezünk :)
Az itt töltött idő alatt rengeteget fejlődtek a gyerkőceink, Mostanra gyakorlatilag folyékonyan beszélnek, Dorka talán túl sokat is :) rengeteget tanultak és szuper élményekkel gazdagodtak. .... köszönjük, hogy olyan szeretettel viseltétek Dorka rigolyáit :)
Orsi, Dorka és Gergi anyukája